Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A török kiűzése Magyarországról

2008.05.05

 

 

 

Magyarország felszabadítása a török

hódoltság alól


(1683 - 1699)

 

A Kahlenbergi csata után Kara Musztafa még nem látta reménytelennek a helyzetet, ami abból is látszott, hogy táborában az általa megadott utasítások szerint győzelemről beszéltek, és nem fogadta el a császár békeajánlatát. Lotharingiai Károly tervei alapján a még megmaradt Lengyel- Habsburg koalíció október 9.-én visszafoglalta Párkányt, 28.-án pedig Esztergomot. A kortársak alig tudták elhinni, hogy ekkora sikereket értek el a török felett és a magyar nemesség csak most kezdte felismerni, hogy Thököly mellett rossz oldalon állnak.

1684 tavaszán XI. Ince pápa diplomáciai sikere alapján létrehozták a Szent Ligát Lengyelország, a Habsburg Birodalom és Velence között. XIV Lajos már áprilisban veszélyeztette a szövetség megmaradását Luxemburg megtámadásával, de a pápa közbeavatkozása 20 éves béke megkötésére kötelezte Franciaországot.

Az eljövendő felszabadító háború alapjait Buonvisi eképp fogalmazta meg: „nem akarnak Érsekújvár ellen vonulni, nehogy ez feleméssze a sereget, hanem inkább Budára gondolnak, s ez által a Duna folyását hatalmukba keríteni, Magyarországot kettévágni, s a törököt megfosztani a raktáraktól, mert Buda után elesnék Székesfehérvár, s ezáltal a többi vár rá lenne kényszerítve, hogy magát megadja”. A tervet egyedül Rüdiger Starhemberg ellenezte, mivel úgy gondolta, hogy Buda túl nagyfalatot jelentene a szövetség számára. Különböző mondák és kedvező jelek keltek szárnyra Európában, hogy a Szent Liga diadalt fog aratni.   

A diadal azonban váratott magára. Június 10.-én háromnapi ágyúzás után a császáriak bevették Visegrádot, 17 nappal később pedig Vácnál megverték a budai pasa 15 ezres seregét.

Buda alatt azonban Sejtán Ibrahim (a védekezés közben ágyúgolyó által meghalt Mehmed pasa helyett) sikeresen védte meg a fővárat és Lotharingiai Károly 20 ezer emberét vesztette el az ostrom alatt. 1685 sikerét a Buda pajzsát és Bécs küszöbét jelentő Érsekújvár elfoglalása jelentette. Sejtán Ibrahim hiába hátrált vissza Eszék felé, a török utánpótlást (jelen pillanatban menekülést) biztosító hidat 1664-hez hasonlóan most Leslie tábornagy gyújtatta fel. Ibrahimot már csak egy valami menthette meg a teljes török sereg pusztulásától, egy béke, amely alapját Thököly kiadatása jelentette.

A fejedelem 1682-es sikerei után hintapolitikát folytatott a Török Birodalom és Sobieski János között. 1685-ben súlyos árat fizetett ezért; Schultz altábornagy visszahódította a teljes felső-magyarországi és Felső-Tisza vidéki várait, október 15.-én pedig a váradi pasa fogatja el és rabláncon viteti Belgrádba. A Porta ezzel súlyos hibát követett el, mivel az összes Thökölyhez hűséges katona és várőrség, egy emberként álltak át a császáriak oldalára. Így került a Habsburgok kezére Eperjes, Tokaj, Kálló, Patak és Ungvár. Csak Zrínyi Ilona tartott ki Munkács várában 3 évig, amíg az összes remény el nem veszett és kedvező feltételek mellett 1688-ban kapitulált. A török udvar végül felfogta, hogy Thököly kevés lesz a békekötés feltételeként, ezért december 20.-án szabadon engedték, és Ibrahimnak megküldték a selyemzsinórt. Thököly Imre lojalitását mutatja, hogy ő volt az utolsó képviselője annak a koncepciónak, mely szerint Magyarország függetlenségét a Török Birodalom oldalán kell megőrizni a Habsburg Birodalommal szemben.

 

1.

 
1686 elején újra a törökkel való békekötést rebesgették az udvarban. A béke fő oka, hogy a Habsburgok mindenképp meg akarták szerezni Flandriát, másrészt II. Károly is fenyegetve érezte magát XIV. Lajos által, aki az ő trónjára és halálára áhítozott. A nemzetközi politikában azonban újabb kedvező jelek sarkalták Lotharingiai Károlyt, hogy az oszmánok elleni háború folytatására ösztönözze Lipótot. Ilyen kedvező jel volt például Ince pápa rendíthetetlen támogatása, Oroszország belépése a Szent Ligába, vagy Bajorország, Szászország és Brandenburg között létrejött szerződés a Habsburg Birodalom megsegítéséről.

Lotharingiai Károly nem csak azt érte el politikájával, hogy folytassák a háborút, hanem az ő terve szerint Buda alatt gyűltek össze a koalíciós csapatok a város második megostromlására.

Adatok a felhalmozott készletekről Rabatta szerint: 61 150 katona, 250 ágyú és mozsár, 10000 mázsa lőpor, 2500 mázsa ólom, 112 000-nél több ágyúgolyó, 441 láncos golyó, 54 000 kézigránát és 20 000 mozsárbomba. Mindezt a hatalmas mennyiséget 500 hajóval szállítatták és a katonaság élelmiszer ellátását Oppenheimer Sámuel biztosította.   

Budát a 70 éves Abdurrahman védte 10 ezer emberével (a korabeli hadtudomány egy várostromban akkor tartotta kiegyensúlyozottnak a két fél esélyeit, ha a támadók és védők aránya 5:1 volt. Ez most a támadóknak kedvezett). Magáról az ostromról már az előző referálók beszámoltak, így a győzelem utáni eseményekről folytatom a történetet.

Buda elfoglalását egész Európa ünnepelte. A katonák azonban még nem pihenhettek, hanem azonnal folytatták hadjáratukat, hogy újabb jelentős várakat foglalhassanak el, a török demoralizálódottságának köszönhetően. „Ha a kotlós kiröppent, mit tehetnek a csibéi?” jegyezte meg keserűen Pécs török parancsnoka, mielőtt kapitulált. Eképp vélekedhetett Simontornya, Szeged, Siklós és Kaposvár kapitánya is, mivel ugyanerre a sorsra jutottak. Ezzel a Duna-Balaton-Dráva által határolt háramszög felszabadítása lényegében befejeződött. Egyedül Székesfehérvár, Szigetvár és Kanizsa állt még török kézen, de utánpótlás hiányában, ezen erősségek megadása is csak idők kérdése volt. 

1687. augusztus 12.-én Lotharingiai Károly és Miksa Emánuel megvívta a felszabadító háború egyik legnagyobb csatáját. Az ütközet Nagyharsánynál folyt le, melyet manapság második mohácsi csatának is nevezünk. A török vereség következményét, így foglalja össze a francia konstantinápolyi konzulátus levele: „A [nagyharsányi] csatavesztés és Szulejmán nagyvezér Eszékre történt visszavonulása után a török sereg fellázadt. Arra kényszerítik a nagyvezért, hogy a birodalom pecsétjével és a próféta zászlajával Konstantinápolyba menjen. Szulejmán bukása után a török sereg Sziavusz aleppói pasát választja meg nagyvezérré és Konstantinápoly felé vonul. IV. Mehmed szultánt is eltávolítják a trónról, fivérét, III. Szulejmánt ültetik a helyére. Máshol is lázadások robbantak ki. A temesvári pasa ellen felkeltek katonái, és a lengyelországi szeraszkir, Musztafa pasa csapatai megtagadták az engedelmességet.” Eszék, Újlak, Pétervárad, Karlóca és Szlavónia azonnal kapitulált.

Eközben sorsdöntő események játszódtak le Magyarországon. Lipót a sikerek hatására összehívta az országgyűlést, melyen a rendek lemondtak a szabad királyválasztás jogáról, az ellenállási záradékról és december 9.-én Józsefet megkoronázták a pozsonyi székesegyházban.  Megtették ezt úgy, hogy a magyar nép megpuhítására kiküldött Caraffa, Basta módszerrel sarcoltatta Debrecent (havi 80000 forintot szedetett), Eperjesen vértörvényszéket állítottak fel. Azt se felejtsük el, hogy alig 20 éve még nemesi szerveződés készült Wesselényi vezetésével az Udvar ellen, amelyet kegyetlen megtorlás követett. 

1688-ban kapitulált Munkács és Székesfehérvár, szeptember 6.-án pedig Miksa 35 ezernyi haderővel elfoglalta Belgrádot (Nándorfehérvárt). A fővár eleste rémülettel töltötte el a közeli várak őrségét: előbb Szendrőd, majd Galambóc került kardcsapás nélkül a császáriak kezére.

 

 

2.

 

 

 
 A Porta nagy bajban volt. A sorozatos vereségek pénzügyi csődöt okoztak, ez által újabb adókat kellett kivetni, amelyet a török nép már megelégelt és a bégeknek sorozatos felkelésekről kellett beszámolniuk a szultánnak. Megpróbáltak hát valamilyen módon békét kieszközölni és elküldték Jagen Oszmánt, a ruméliai beglerbéget, hogy állapodjon meg az Udvarral. Lipót a bécsi béketárgyaláson visszakövetelte a még török kézen levő magyarországi várakat, kérte, hogy a szultán mondjon le Erdélyről, Szerbiáról és Boszniáról. Erre a követek visszavágtak azzal, hogy a szövetségesek adják vissza Belgrádot, és a Száván túli területeket, azután beszélhetnek békéről. A háború ezzel folytatódott.

1689-et mérföldkőnek tekinthetjük a felszabadító háború történetében, mivel csak egy hajszálon múlott, hogy Belgrád elfoglalása után a háborúnak vége legyen. XIV. Lajos ugyanis a pfalzi birtokok megszerzése érdekében felbontotta a Habsburgokkal kötött 20 éves regensburgi fegyverszünetet és támadást indított a császár ellen. Megtehette, hiszen a 20 milliós lakosságú Franciaország 34 000 fős katonaságát, Lajos 28 5000-re emelte és a kor legmodernebb fegyverzetével látta el. A „legkeresztényibb király” ilyen utasítással látta el a konstantinápolyi nagykövetet: „ A legfontosabb dolog… megakadályozni a békekötést és rábírni a nagyvezért, hogy a császár kezéből ragadja ki a győzelmeket, amelyeket elért öt év óta a Portával szemben. Jó lenne ha a Porta béketárgyalásokat kezdene Lengyelországgal, és semmiképp nem szabad megfeledkezni Thököly jelentős szerepéről, pénzbeli segítséggel lehetővé kell tenni, hogy csapatai a magyar határon felsorakozhassanak … Ha a Porta mégis kénytelen lesz aláírni a békét, mindenáron meg kell tartani Thökölyt, mint az egyetlen módot a császár nyugtalanítására.” XIV. Lajos 80 000 fős hadseregével 1688 szeptemberében a német birodalomra tört. Először Philippsburg határmenti erődítményei estek el, majd Speyert tették a földdel egyenlővé. Október 2-án a franciák Wormst is felgyújtották.

Lipót csak annak köszönhette, hogy a török ellenes háború folytatódhatott, hogy a ryswicki békekongresszuson Hollandia, Anglia, Spanyolország és Savoya is beszállt a Habsburgok oldalán a pfalzi örökösödési háborúba, amely 1697-ben ért csak véget. Így a franciák ellen kiküldött 60 000 fős sereg élére Lotharingiai Károlyt és Miksa Emánuelt állította, míg a török ellen Badeni Lajos vette át a hadvezetést.

Badeni Lajos számára csupán 24000 létszámú hadsereget biztosítottak. Mégis hatalmas meseszerű sikereket ért el: 1689-re Belgrádtól délre 320 km-re tolták ki a török uralom alól felszabadított területek határait. Ezért honfitársai csak Törökverő Lajosnak (Türkenlouis) szólították és II. Károly spanyol király kitűntette az igen ritka Aranygyapjas Renddel.

Magyarországon pedig Szigetvár kapitulációjával a Dunántúlon már csak Kanizsa, a Kőrösök mentén Várad és Gyula, a Marostól délre Temesvár tartotta magát.

 

 

 

 3.

 

 
A pfalzi örökösödési háború 1690-re éreztette hatását. Badeni Lajos nem tudta biztosítani az általa elfoglalt területeket és gyors védvonal kiépítését javasolta Lipótnak az Una-Száva-Duna és a Déli-Kárpátok mentén. De mire elfogadták volna javaslatát, a törökök ellentámadása már megkezdődött. Musztafa nagyvezér helyére Köprülü Musztafa került, aki mindent megtett azért, hogy a háborút a törökök számára kedvezőre fordítsa. Főseregével Belgrád ellen vonult, miközben Mezzomorto ruméliai pasa Vidint vette ostrom alá, Thökölyt pedig Erdély megszállására küldte. Mindhárom hadszíntéren a törökök sikeresnek mutatkoztak: Köprülü Musztafa 40 000 gyalogságával és 20 000 lovassal visszafoglalta az Aspremont altábornagy 5000 emberével védett jelentős várat, mely esemény hatására megadta magát Lippa, Lugos és Karánsebes. Vidin és Galambóc szintén visszakerült, Thököly pedig a zernyesti csatában megverte Heissler és Teleki Mihály csapatait. Szeptember 22.-én Apafi Mihály fejedelem halála után Thökölyt választják rövid időre Erdély fejedelmének. Császári sikernek számított viszont, hogy Kanizsa megadta magát és Bádeni Lajos október 25.-re felmentette Erdélyt. Lipót 1690 végére kiterjeszti a Diploma Leopoldiumot Erdélyre is, melyben megerősítette az erdélyi fejedelmek által korábbi adományokat és kiváltságokat és megtartotta a szász municipális jogokat. Kimondta továbbá a diploma, hogy továbbra is megmarad a négy bevett vallás, de új felekezetek nem hozhatók be. A tartomány kormányzását egy újonnan felállítandó Gubernium látja majd el, élén gubernátorral és 12 tanácsossal, akik közül legalább három katolikus legyen. Évente országgyűlés összehívását rendelik majd el. Erdély élére a gubernátoron kívül generálist és kancellárt nevezett meg, mint főtisztségviselőket; békeidőben évi 100 ezer birodalmi tallér adó befizetését rendelte el, Magyarország és Erdély elleni háború esetére pedig 400 ezer rajnai forintot. Végezetül a fejedelem személyének kérdésében elnapolta a döntést. 1691 decemberében újabb módosításokkal megszületett a diploma végleges formája, amely egészen 1848-ig változatlanul maradt. A változások lényegi pontja, hogy ha a rendek között jogi probléma merülne föl kiváltságaik ügyében vagy vallási kérdésekben, és ebben nem tudnak döntést hozni, akkor a Gubernium figyelembevételével az uralkodó dönthet. Ez a kiegészítő pont tehát lehetőséget biztosított az uralkodónak, hogy beavatkozzon Erdély jogrendjébe. Szintén az uralkodó befolyását erősítette az a kiegészítés, hogy a honfiúsítás kérdésében az uralkodó felülbíráhatja a rendek javaslatait, valamint, hogy a törvényhatóságok választott tisztségviselői csak uralkodói megerősítéssel foglalhatják el helyüket.  Ezen tisztségviselők lettek: Bánffy György gubernátor, Bethlen Miklós kancellár, Bethlen Gergely főgenerális és Haller János főkincstárnok.

1691-ben az Udvari Haditanács több császári ezredet biztosított a Rajna mellől Bádeni Lajos alá. A fővezér így elindult 55 000 emberével, hogy nyílt ütközetben megverje a török fősereget. Az évszázad legvéresebb csatáját – ahogy Bádeni Lajos nevezte – Szalánkeméninél vívták meg augusztus 19.-én. Nap végére a törökök 20 000 halott társaikat számolhatták össze, köztük volt Köprülü Musztafa és Ibrahim pasa is. Szintén itt esett el Zrínyi Ádám, a politikus és költő 29 éves fia. Bádeni Lajos 10 ezer katonájába került az ütközet.

A Habsburg udvar minden erejét lekötötte a két háborúban. 1692-től ismét a francia frontra kellett küldeni a csapatokat, ezért a felszabadító háború egy időre defenzív harcmodort folytatott. Az Oszmán Birodalom szintén védekező állást vett fel. Nem csoda tehát, hogy 1692 legnagyobb eseményét Várad kapitulációja jelentette. Miközben a császári csapatok között tífuszjárvány tombolt, a törökök megerősítették megmaradt főbb várerősségeiket; Belgrádot, Gyulát, Jenőt és Temesvárt.

1693-ban Eugén Croy herceg megostromolja Belgrádot, amíg Bozuklu Musztafa pasa Thökölyvel Erdély elfoglalására indult. Egyikőjük sem jár sikerrel és Croy csak nagy veszteségek árán vonul el a vár alól.

Várad elestével 1694-re a megmaradt Jenő, Világosvár és Gyula is kapitulál, mivel a török nem tud élelmiszer utánpótlást biztosítani a várőrségnek. Magyarországon csupán Temesvár marad az oszmánok kezén.

1695-ben török és császári oldalon is változások történtek a vezetőségben. Szulejmán szultán meghalt és helyébe II. Musztafa lépett, aki személyesen kívánta vezetni csapatait. Lipót 12000 katona segítség fejében kinevezte Frigyes Ágost, a szász választófejedelmet 50 000 ember élére és Temesvár elfoglalására küldte. A terv azonban megváltozott, mikor a szultán nem Pétervárad felé indult, hanem Lippát és Váradot kívánta megostromolni. Ágost, Lippa megvédésére indult és itt láthatjuk, hogy Lipót milyen embert is választott a főkapitányi tisztségre; a szász választófejedelem útközben eltévedt. Amire Lippához ért a vár már üresen tátongott és Musztafa Temesvár felé húzódott vissza. A szultán a Lugosi csatában elverte Veterani erdélyi tábornok csapatait, 1696-ban pedig Hetényinél megütközött Frigyes Ágosttal. Ezen csaták nem bírtak nagy jelentőséggel, mivel Musztafa nem használta ki győzelmeit, hanem 1696 után visszavonult Konstantinápolyba. A szász választófejedelem pedig Sobieski János utódaként lengyel király lett, így hamarosan visszatért Krakkóba. 

1697. július 5-én Lipót Savoyai Eugént nevezte ki a magyarországi hadseregek főparancsnokává. Kinevezése közben épp a Hegyaljai kuruc felkelés dúlt, mely azt példázta, hogy a magyar lakosságnak mennyire elege van a Habsburg adók fizetéséből és a kegyetlen háborúból. Tokaji Ferenc 3 hónapig tudta tartani magát és két megszállt erősségét (Patakot és Tokajt) aztán elbukott.

A török hadvezetés nem tudta eldönteni, hogy csapatait Pétervárad alá vonja, vagy Erdély ellen vonuljon. Végül az előbbi tervet kívánták végrehajtani, így Savoyai is oda igyekezett. Musztafa Zentánál kívánt hajóhidat építeni a Tiszán keresztül, hogy onnan Erdélybe jusson. A császári főparancsnok az elfogott Dzsáfer pasa kihallgatása után azonnal támadt és a felkészületlen török hadat szinte teljesen megsemmisítette. A szultán és Thököly is csak csodával határos módon menekültek meg és futottak Temesvárra.

4.

 
1697. szeptember 20.-án Franciaország a felszabadító háború végének előszeleként békét kötött Ryswickben a Habsburg Birodalommal. A kimerült Portát Franciaország békekötése kész tények elé állította: hosszas tárgyalások után angol és holland közvetítéssel 1699. január 26-án a szerémségi Karlócán aláírták a 25 évre szóló békét Velencével, Lengyelországgal és a Habsburg Birodalommal, 1700 január 12-én pedig Konstantinápolyban Oroszországgal.

A határok pontos meghatározását egy olasz mérnökre, Luigi Ferdinando Marsinglira bízták. A karlócai béke alapján Magyarország a Temesköz kivételével felszabadult az oszmán uralom alól. Az oszmán vazallus Erdély szintén Habsburg-főség alá került. Velence megtarthatta Moreát, Lengyelország Kameniecet, a Szent Ligához 1686-ban csatlakozott Oroszország pedig Azovot. A felek vállalták, hogy nem támogatják a másik fél fellázadt alattvalóit, s ezért a Porta megígérte, hogy Thökölyt és híveit a birodalom belsejébe telepíti át.  

Magyarország 150 évi török irányítását innentől kezdve újabb 220 évnyi Habsburg irányítás váltja fel.            

 

 

 

Felhasznált irodalom

 

Magyarország története 1686-1790 4/ I. kötet

Varga J. János: A fogyó félhold árnyékában

Ágoston Gábor-Orbáni Teréz: A tizenhetedik század története

5.

 
A térképet Nagy Béla készítette

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.